A Halálos iramban-franchise megállíthatatlan, és a folytatások sorozata után nemsokára megérkezik az első spinoff is, Dwayne Johnsonnal és Jason Stathammel a főszerepben. Hobbs és Shaw rajongói bizonyára nagyon örülnek, hogy különálló filmet kap a két népszerű karakter, akik egyszerre ellenségek és barátok, azonban ez áldozattal jár: Johnson elég egyértelműen utalt arra, hogy emiatt nem fognak szerepelni a Halálos iramban 9-ben.
Nemsokára megkezdődik a kilencedik rész forgatása, amin Statham és Johnson nem vesznek majd részt – legalábbis erre utalt Johnson az MTV News-nak adott interjújában. “Mindig is az volt a terv, hogy a Halálos iramban-univerzum növekedjen és szélesedjen. Jelenleg úgy néz ki, hogy nem vagyunk benne a Halálos iramban 9-ben, mert már készülnek a forgatás megkezdésére. De ki tudja, tervbe van véve a Halálos iramban 10. is, szóval nem lehet tudni. Végső soron az az igazság, hogy Hobbsnak és Domnak van egy lezáratlan ügye” – magyarázta a színész. Ugyan nem mondta biztosra, hogy nem fognak szerepelni a készülő folytatásban, nagyon úgy tűnik, hogy ha benne is lesznek, nem kapnak kulcsfontosságú szerepet.
Johnson szavaiból az is kiderül, hogy esze ágában sincs búcsúzni a fősodorbeli filmekből, és szeretne Vin Diesellel is újból együtt játszani, hogy a karaktereik rendezhessék a soraikat. Mivel Johnson jelenleg az egyik legnagyobb akciósztár Hollywoodban, biztosak vagyunk benne, hogy egyetlen producer sem fogja akadályozni a visszatérését. Addig is várhatjuk a Deadpool 2-t jegyző David Leitch által rendezett spinoffot, a Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw-t, ami augusztus 1-én érkezik a magyar mozikba.
Ha További filmes/ Játékos/ esetleg érdekes cikkeket olvasnál